top of page
0het.borito.jpg

Nulladik heti programok

A Gólyatábor után is számíthattok ránk, hiszen már a 0. héten is számos programon találkozhattok velünk: segítünk a beiratkozásban, körbevezetünk benneteket az egyetem budapesti campusain, és még számtalan más programban segítkezünk. Ezen a héten tartjuk továbbá a kocsmatúrát, és annak afterpartyját, illetve a Közgáz Gólyanapot és a Gólyabulit is. 

0hetkt.jpg

Kocsmatúra

Kocsmatúránk fő feladata, hogy megismertesse Veletek fővárosunk legkedveltebb kocsmáit, ezzel kezdetleges támpontot adva a pesti éjszakában. Csoportokra osztva ismerhetitek meg játékosan a legkülönfélébb bárokat az instruktorok segítségével. Természetesen az este végén egy felejthetetlen bulival zárunk, ahol az ÖCSI Allstars biztosítja a remek hangulatot. 

0het-3.jpg

Gólyanap

A Közgáz Gólyanap egy délután kezdődő program, ahol számos kisebb összerázó játékkal várunk Titeket. Természetesen nem kötelező jellegűek, a Gólyanap egy kötetlen program, ahol nyugodtan élvezhettek egy hideg italt és átbeszélhetitek barátaitokkal az első hét történéseit. Amikor leszáll az éj, átvonulunk egy pesti szórakozóhelyre, hogy a Közgáz Gólyabulival zárjuk a hetet.

0het-5.jpg

Gólyabuli

A Közgáz Gólyanap befejezéseként egy fergeteges bulit csapunk, hogy megünnepeljük a sikeres egyetemi félév kezdést. Több száz gólyatársatokkal együtt élhetitek át az első Közgázos bulitokat, és átérezhetitek, milyen az igazi corvinusos hallgatói lét. A hangulatról a jól ismert ÖCSI Allstars gondoskodik.

0het-2.jpg
0het-4.jpg
0-het7.jpg
0het-6.jpg
0het-8.jpg
bottom of page